"Nem az a kérdés, hogy léteznek-e csodák, hanem az, hiszel -e bennük eléggé ahhoz,hogy láthasd őket."

Fénymagok

Fénymagok

Köszönet

Az utolsó hajnalon...

2018. január 25. - Balogh Rita

Köszönöm a perceket, köszönöm a nevetésedet,

köszönöm a salátát, hogy néha megpirongattál,

s azt mondtad: " Kispofám", vagy: " Egyfrászt",

hogy minden dolgomra nyitott voltál,

hogy szerettél, cserébe feltételt nem szabtál,

hogy elfogadtál, s néha tévedni is hagytál,

hogy te voltál s te vagy az én drága Nagymamám.

Jó utat Drága!

Köszöntsd  másik oldalon azokat, akik már várnak!

S ha teheted, legyél velem, nevess rajtam,

igazítsd a lépteim,

s ha mennem kell, gyere elém,

mint hajdan az életem kezdetén.

Szeretlek Nagyi, Dédi!

Kit fogok ezentúl felhívni, ha baj van, ha fáj a szívem?

A telefon kicseng..., de nem veszi fel senki sem.

Vedd majd fel odaát, én ezt fogom kiáltani, te halld meg!

S ha kérdik, akarsz-e angyalom lenni,

feleld rá, hogy igen!

Több szárnycsapás nem marad ki,

gyakorolj Drága az angyalok között,

s ha engedik, gyere, segíts élni, 

nevetni a bajok között.

Titkaimat megőrizni, mutatni a helyes utat,

megbékélni, elfogadni magamat.

Ez nem búcsú, mert nem végleges,

csak köszönés, hisz így illik.

Nagyikám, köszönök Neked mindent:

Aput, perceket, nevetéseket, szeretetet,,

elfogadást, tetteidet, étkeket,

éjszakai lélekformáló beszélgetéseket,

imáidat, melegedet,

s, ami most nem jut eszembe,

Te tudod azt is, köszönöm!

Be kellene fejeznem, 

de valami kényszer nem enged,

mintha abban a pillanatban el is engednélek.

Mint ágyadnál..., nehéz volt moccannom,

utoljára megnéztem a kezed...

A lakásban éreztelek, hogy ott vagy velem.

Elcsentem dolgaidat, mintha ellophatnálak a halál elől,

buta gyermek, 

mindketten tudjuk, ez lehetetlen,

mégis, nem tudom leírni az utolsó sort,

mert még nem megy, még várok...

Várom az elkerülhetetlent, csak azt tudom, szeretlek.

Az utolsó sor várat magára,

nem és nem, nem tudom leírni,

mert akkor már elszöktél,

s bár azt kívánom, ami a legjobb neked, 

mégis, a sor várat magára,

fülelek, hallgatom a csendet.

Nagyi, Te szökésben vagy?

Toporzékol bennem a gyermek.

Nem!

Nem akarom!

Hogy mered?

Ki engedte meg?

De örök énem egom levetve csak úgy köszön el,

mint eddig, hiszen nem örökre:

Szia Nagyi! Puszi, majd jövök!

Vigyázz magadra és a szárnycsapásokra, légy jó!

 

A telefon kicsöng...

Isten veled, viszlát Nagyika!

Gyakorolj mostantól az angyalok között!

13102784_108105469597827_8129384778575324257_n.jpg

Foto: Pinterest

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenymagok.blog.hu/api/trackback/id/tr2313603999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balogh 2018.01.28. 12:30:02

Ez egyszerűen gyönyörű végig sirtam.
süti beállítások módosítása