Ma a szív erejéről mesélek. 

Épp egy könyvet olvastam, aminek  a címe is ez volt: A szív ereje. Találtam benne egy idézetet:

" A tudomány nem tudja biztosan, mitől kezd verni a szív. Első szívdobbanásunk spontán történik. A szívverés akkor kezdődik, amikor a megfelelő sejtek megszületnek és szaporodni kezdenek a magzatban.Már azelőtt lüktetnek, hogy a szív kifejlődne. Méghozzá egyszerre. Nincs megfigyelhető külső vagy belső inger, amely beindítja őket. A lüktetés a szívsejtek természetéből fakad. " ( Baptist de Pape)

Vagy, ahogy Neale Donald Walsch frappánsan megfogalmazta:

" A szív akkor kezd verni, amikor Isten így szól: Helló, itt vagyok! "

De mi van akkor, ha Isten nem szól, mi van akkor, ha néma marad?

Erről jutott eszembe a következő történet.

Egy édesanya nagyon szerette volna, ha a reggel végre meghozza a csodát, és kiderül, újabb gyermekkel bővül a család. Már régóta élt benne a vágy, hogy ismét édesanya lehessen. Végre, végre sikerült az álom,s a terhességi teszt csíkja büszkén jelezte, nincs egyedül. Apró, édes titka vele van ezen a reggelen.

Mint ilyenkor szokás, felkereste orvosát, s izgatottan várt az alig egy centis apró élet szapora szívverésének gyorsan lüktető zenéjére, semmivel össze nem hasonlítható hangjára. Várta. Az orvos is várta. A férje is kinn a váróteremben. De hiába várta akkor is, később is. Az apró szív nem dobbant meg, vagy ha meg is tette, már nem dobogott többé.

A kórházban közönyös orvos fogadta, aki látott már ilyet, és gyors megoldást javasolt. Az anyuka azonban nem akarta elhinni, hogy csak ennyi volt, hogy ennyi sem volt. Nem fogadta el az orvos ajánlatát, inkább hazament. Hátha...hátha még megdobban az a kicsi szív. Hiszen annyira várta! Nem lehet véletlen, hogy ismét gyermeket kapott, nem érhet így véget!

Eljött az este, s egyértelművé vált a helyzet, így útja a kórház felé vették az irányt. De még ott is napokig küzdött, várta a csodát, de ez a csoda csak nem akart megérkezni Hiába nem evett és nem ivott napokon át, semmi sem segített. A pici szív néma maradt, Isten nem szólt, hallgatott.

A  műtét gyorsan lezajlott, arra ébredt, hogy könnyű a lelke, hogy minden rendben van, csak valaki nagyon sír. Rettenetes szomorúság érződött a hangon, ami betöltötte a műtőt, kimondhatatlan fájdalom. Ugyanazok  a mondatok ismétlődtek újra és újra: " Ne tudtam megtartani! Elveszítettem! Elveszítettem..."

Sajnálta azt az anyukát, aki annyira kétségbeesetten zokogott, tőle távol, a műtő másik sarkában egy betegszállító ágyon.Nem látta őt, mert valami furcsa  megmagyarázhatatlan lebegést érzett, mintha egy puha ágyon feküdne, vízszintesen lebegve magasan, távol mindenkitől. Aztán egy ponton megállt nem tudott továbbmenni, így a hang irányába indult el. Egyre közelebb ért a síró hanghoz, és akkor, mintha csak aláhullott volna a fájdalommentes testnélküliség állapotából, belesimult a zokogó testbe, szinte eggyé olvadt vele. Akkor, abban a pillanatban a fájdalom rászakadt. Már tudta, hogy ő sír, neki fáj szétszakadt szíve. Lelke a műtét alatt elhagyta a testét, elkísérte gyermekét, ameddig lehetett, de visszafordult, hiszen dolga volt még itt. Sok dolga.

Később, otthon a gyász fázisai csak jöttek és jöttek: a düh, a harag, a fájdalom. Panaszkodott, mondta és mondta, mesélt a veszteségéről. Aztán egyszer csak elhallgatott, elnémul, mert elfogytak, kiüresedtek a szavak. Akkor értette meg, nincs értelme elmondani , mert úgysem tud segíteni senki sem.

Teltek a hónapok, s az akarat, hogy ismét anya lehessen, nem szűnt meg, egyre csak fokozódott, egészen a görcsösség életet megfojtó állapotáig.De az ég figyelt rá, hiszen Isten sohasem hallgat, sohasem néma. Egy verset küldött, mely így szólt:

                                                                " Adja, adja, adja, abbahagyja.

                                                                  Ki, Lóci?

                                                                  Isten, az életet. "

                                                                                  (Szabó Lőrinc: Lóci verset ír)

És ekkor a tudás hitté érett benne megtéve az élet leghosszabb és legnehezebb útját, mely az agytól a szívig vezet. Alig húszcentis távolság, mégis egy egész élet múlik rajta.

Akkor, abban a pillanatban jött rá, hogy mindene megvan. Szerető férj, két csodálatos gyermek, mindene, amire mások csak vágynak, és ekkor felfakadt a szívében a hála és a köszönet. A görcs feloldódott, a szavak felfakadtak, az élet színei visszatértek. Újra élt.

És a Teremtő, aki a szíveket vizsgálja látta a változást. Isten szólt ekkor: "Helló, itt vagyok! "S egy gyermek szíve megdobbant apró, egy centis kis testében ígérve a jövő üzenetét, az életet.

(Balogh Rita)

Utószó:

A történet talán kitaláltnak tűnik, pedig igaz, én voltam ez az édesanya. Tanultam belőle hinni, szeretni, elengedni. Megtapasztaltam, hogy a test csupán otthona a léleknek, de nem azonos vele. Megtanultam hálás szívvel nézni a színes világot és megtanultam:

"A szív az, ahol minden tevékenység zajlik. És a teljes gazdag, sikeres élet kulcsa a szív megnyitása. A nyílt szív segítségével annyira másképp nézzük az életet. "