December ujja ezüstbe vonja a fákat, bokrokat,

didereg a megfagyott téli világ,

tél szele átsuhan utcákon, tereken,

prémgallért növesztenek a fák.

Fölénk gömbölyödik a csillagos égbolt,

magából álmodva éji csodát,

mennyei kéz, figyelve lelkünk álmaira,

körénk szövi karácsony dalát.

 S míg az ember lelke lassan ragyogó lesz,

takarót sző a csendes holdvilág,

bolyhos takarót a vacogó földnek,

csillagfényű éji csodát.

A kontyos háztetők némán sóhajtanak,

ég felé emelve az emberek szavát,

s a tűz ropogása a házak ölében,

csendben dúdolja az ünnep dalát.

Repülnek az álmok, ég felé szállnak,

s a csillagos égbolt suttogja tovább,

szállnak a titkok, repülnek a vágyak,

angyalok suhannak álmainkon át.

Ünnepel fenn az ég, s lenn a föld,

újraálmodva a hajdani csodát, s közben

dudorászik a szél az utcákon suhanva,

hisz karácsony éjjelén velünk élnek a csodák.

(Balogh Rita)