Valaki elment,

csendben, észrevétlen elballagott,

s feleszmélve látom, magamra hagyott.

Az otthon színei kifakultak,

 s nincs erőm, hogy akarjam

darabokból összerakni a múltat,

s darabállványon megrajzolni a jövőt.

Valami elmúlt, meghalt bennem,

s csupán a hiányát érzem, a fájdalom helyét,

hogy nem tudtunk élni kincseinkkel,

hogy szét kell törnünk, hogy újra élhessünk.

Nem a percekből álló pillanatnyi létezést,

SORSUNK útján valódi életünk,

a MOSTBAN kezdődő varázst.

(Balogh Rita 2007)